Március utolsó hetében hétfőtől-csütörtökig ismét 90-90 percen keresztül készültek a DVTK Stadionban a diákok az előttük álló versenyekre. A következő időszakban havi rendszerességgel nyitja majd meg kapuit az ösztöndíjasok előtt a stadion. A program többi foglalkozása a diákok iskoláiban zajlik. Bízunk benne, hogy a különleges, minden igényt kielégítő környezet hozzájárul majd ahhoz, hogy sikeresen vegyék az előttük álló akadályokat.


A program ünnepélyes megnyitóján korábban elhangzott, hogy a DVTK többségi tulajdonosa számára kiemelten fontos a jövő nemzedékének fejlődése. Az ARAGO Zrt. fontosnak tartja a sport mellett az élet egyéb területein sikeres tehetségek gondozását, ezért ARAGO-DVTK Ösztöndíj elnevezéssel tanulmányi ösztöndíj programot indított a matematika és a fizika tantárgyak területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, Miskolcon tanuló középiskolások számára.


A programban mind az öt Miskolcon működő állami fenntartású gimnázium (Avasi Gimnázium, Diósgyőri Gimnázium, Földes Ferenc Gimnázium, Herman Ottó Gimnázium, Zrínyi Ilona Gimnázium) részt vesz. Az iskolák szaktanárai által javasolt 60 tehetséges középiskolás fiatal havonta ösztöndíjban részesül, emellett heti 2 speciális felkészítő órán vehetnek részt matematika és fizika tantárgyból, elősegítendő a diákok minél eredményesebb OKTV és diákolimpiai szereplését is.