- Néhány hónap telt el azóta, hogy a stábbal közösen belevágtuk ebbe a feladatba - árulta el Zsivoczky Gyula, a DVTK tartalék csapatának vezetőedzője. - Július elsejétől dolgozunk ezzel a korosztállyal, ezért most még valamilyen szinten függtünk az U19-es gárdától és természetesen a DVTK felnőtt csapatától is. Ez azonban egyáltalán nem számít egyedinek, hiszen manapság szinte minden élvonalbeli klub tartalék együttese hasonló cipőben jár. A háromszor húszcsapatos NB III-as bajnokság miatt komoly a terhelés, de a feladat sem egyszerű. Valóban hosszú volt az őszi menetelés, ráadásul a követelményeknek is meg kell felelnünk. A húsz csapatból az öt utolsó automatikusan búcsúzik, és még a legrosszabb hatodik is kieső lesz. Éppen ezért ez egy kőkemény bajnokság, amiben a diósgyőri fiatalok edződhetnek. A saját bőrükön érezhették meg, hogy mire számíthatnak a következő fél évben, és milyen lesz, amikor bekerülnek a felnőtt labdarúgás világába. Egészen más, mint amihez eddig szoktak.

Zsivoczky Gyula kiemelte: amíg az utánpótlás korosztályokban a képzés a legfontosabb, addig a tartalékok esetében már megjelenik a sportélet számos szegmense. Belép az életükbe az egzisztenciális kérdés, és az eredmény-centrikusság. Az őszi szezonban megtapasztalták, hogy minden találkozón kőkemény harc zajlik, amihez a fiúk korábban nem feltétlenül voltak hozzászokva. Ez most egy köztes állapot, amit a szakmai stáb igyekszik a lehető legjobban kezelni. Mindenben segítik a játékosokat, hogy a felnőtté válás felé vezető rögös utat a lehető legkisebb nehézségek árán tudják végigjárni.

-    Azért dolgoztunk, hogy a DVTK Labdarúgó Sportakadémián pallérozódó fiatalok közül a lehető legtöbbet eljuttassuk magas szintre, lehetőleg az NB I-es csapat keretébe - jelentette ki határozottan Zsivoczky Gyula. – Egyre inkább érzékelem, hogy nagyon jó képzés folyik a DVTK utánpótlás csapataiban. Mégpedig abból, hogy olyan játékosok kerülnek hozzám, akik fel vannak vértezve azokkal a tulajdonságokkal, amelyek szükségesek lesznek a felnőtt futballban. Természetesen a tapasztalat hiányzik, hiszen ez hogy is lehetne meg bennük? Ezért jó, ezért hasznos számukra az NB III-as menetelés, mert itt folyamatosan rakódnak rájuk a plusz impulzusok. A saját korosztályainkon végignézve optimista vagyok, hiszen minden csapatunkban három-négy olyan futballista palántát látok, akik néhány év alatt szép karriert futhatnak be.

Az őszi eredményeket tekintve a vezetőedző szerint vegyes a kép. Előzetesen 24 pontot tervezett, amit el is ért a DVTK második számú csapata a keleti csoportban. A megélt 21 találkozó során voltak szép győzelmek, néhány sikerként megélt döntetlen, de egy-két elgondolkodtató vereség is becsúszott, ami talán a fiatalság hullámzó teljesítményére is visszavezethető.

-    Mindig van hová fejlődni, látjuk a hibáinkat, amelyet a nagyon keménynek ígérkező tavaszi szezonban igyekszünk kijavítani - fogalmazott Zsivoczky Gyula. – Nem téveszthetjük szem előtt, hogy két pontra vagyunk attól a veszélyeztetett zónától, amit mindenképpen szeretnék elkerülni. Egy tudatos és eredményes felkészülést kívánok a csapattal elvégezni. A januári-februári programunk összeállít, erős ellenfelekkel fogunk találkozni a téli időszakban. Nagyon fontos lenne, hogy ezek a játékosok még a képzés részeként is dolgozzanak velünk, emellett pedig a felnőtt mezőnybe is be tudjanak kapcsolódni. Komplex munkát szeretnék elvégezni a stábommal, amihez szerencsére minden feltétel adott nálunk.

Az U19-es korosztály és az NB III-as csapat harmonikusan működik együtt a DVTK Labdarúgó Sportakadémián. Most az a legfontosabb, hogy átértékeljék a mögöttünk hagyott időszakot, és kialakítsák a tavaszi keretet. Zsivoczky Gyula szerint a jelenleginél bővebb állománnyal kezdik meg januárban a munkát, a lekötött felkészülési mérkőzéseken pedig a felkerülő játékosok számára is több lehetőséget kívánnak biztosítani. Az NB III-as bajnokság február utolsó hétvégéjén folytatódik, a nyitó fordulóban a DVTK tartalék a Sajóbábonnyal találkozik hazai körülmények között.

A DVTK tartalék stábja

Zsivoczky Gyula, vezetőedző
Jordán András, másodedző
Farkas Bende, erőnléti edző
Szalma Pál, kapusedző
Benczés Balázs, videoelemző
Takács Dávid, masszőr
Polényi Tamás, technikai vezető

A DVTK tartalék kerete

A DVTK tartalékban ezen az őszön a vissza- és felfelé játszókkal együtt összesen 2 kapus és 35 mezőnyjátékos lépett pályára. Alábbiakban azok neve olvasható, akik több, mint 4 mérkőzésen léptek pályára.

Kapusok
Bukrán Erik 17 mérkőzés
Furik János 4 mérkőzés

Mezőnyjátékosok
Bartha Ricardo 15 mérkőzés
José Cortés 10 mérkőzés
Csávás Bence 18 mérkőzés
Farkas Marcell 19 mérkőzés
Gönczi Sándor 16 mérkőzés
Ivánka Patrik 20 mérkőzés
Aleksandre Kalandadze 6 mérkőzés
Karika Balázs 18 mérkőzés
Kispál Tamás 10 mérkőzés
Lehóczki Balázs 11 mérkőzés
Makrai Gábor 9 mérkőzés
Mrva Patrik 6 mérkőzés
Nagy Ákos Attila 6 mérkőzés
Nagy Zoltán 12 mérkőzés
Giorgi Omarashvili 10 mérkőzés
Orosz Donát 8 mérkőzés
Schildkraut Krisztián 15 mérkőzés
Zsemlye Balázs 16 mérkőzés
Zsiga Máté 21 mérkőzés

A teljes keret és teljes statisztika

Házi góllövőlista

8 gólos
Makrai Gábor

5 gólos
Giorgi Omarashvili

Az NB III. Keleti-csoport állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Tiszakécskei LC Tiszakécskei LC 21 18 1 2 57 14 43 55
2. Jászberényi FC Jászberényi FC 21 16 3 2 57 23 34 51
3. Eger SE Eger SE 21 12 5 4 38 17 21 41
4. BVSC-Zugló BVSC-Zugló 21 12 4 5 43 28 15 40
5. Füzesgyarmati SK Füzesgyarmati SK 21 12 1 8 41 23 18 37
6. Balassagyarmati VSE Balassagyarmati VSE 21 10 5 6 28 24 4 35
7. Sényő-Carnifex FC Sényő-Carnifex FC 21 10 4 7 42 28 14 34
8. FC Tiszaújváros FC Tiszaújváros 21 10 4 7 34 28 6 34
9. Kisvárda Master Good II. Kisvárda Master Good II. 21 8 7 6 29 32 -3 31
10. Tiszafüred VSE Tiszafüred VSE 21 8 3 10 39 39 0 27
11. Ceglédi VSE Ceglédi VSE 21 8 3 10 23 29 -6 27
12. DVSC II DVSC II 21 7 4 10 29 33 -4 25
14. Putnok FC Putnok FC 21 6 4 11 27 41 -14 22
15. Salgótarjáni BTC Salgótarjáni BTC 21 6 4 11 28 44 -16 22
16. Gyöngyösi AK Gyöngyösi AK 21 6 4 11 31 50 -19 22
17. FC Hatvan FC Hatvan 21 6 2 13 31 42 -11 20
18. Tállya KSE Tállya KSE 21 4 6 11 22 32 -10 18
19. Sajóbábony VSE Sajóbábony VSE 21 5 2 14 28 64 -36 17
20. Mezőkövesd Zsóry FC II. Mezőkövesd Zsóry FC II. 21 3 2 16 25 58 -33 11