- Nagyon örülök a lehetőségnek, minden munkának megvan a szépsége, ez is egy nagy kihívás - szögezte le előre Miskei Attila, a DVTK U16-os csapatának az edzője. -  Az akadémia vezetője, Fogarasi Zoltán  felvázolta előttem a lehetőségeket, elmondta, hogy milyen alapelvek mentén folyik a képzés.  A tervek nagyon tetszenek, ezért azon leszek, hogy a legjobbamat nyújtsam az U16-os csapat kispadján. A DVTK LSA elvárásai egyértelműek, de egyébként is megvan az akadémiának az a filozófiája, amit nekünk is követnünk kell.

Miskei Attila hozzátette: most még az ismerkedés időszakában járnak, de a céljaikat egyértelműen szem előtt tartják. Az alapszakasz után a kiemelt bajnokság hátsó négy csapata és az alap csoport első négy együttese egy nyolcast alkot majd. Oda-visszavágós alapon, tizennégy mérkőzést játszanak tavasszal, ezután alakul ki a végeredmény. A bajnokság második fele után a legjobb négy csatlakozik az elit mezőnyhöz, ennek megfelelően a DVTK U16 számára is az a cél, hogy a 2021/22-es idényben is a kiemeltek között szerepelhessen. Ez a jövő szempontjából fontos, ám a DVTK LSA filozófiája szerint továbbra is a képzésre helyezik a legnagyobb hangsúlyt.

- A személyes elbeszélgetések során a játékosok komoly egyéni és csapattervekkel álltak elő. Meglepett, hogy ilyen fiatalon, ennyire céltudatosan fogalmazzák meg mindezt - folytatta Miskei Attila. - Nekünk az a dolgunk, hogy a mindennapokat tartalommal és minőséggel töltsük meg, segítsünk nekik abban, hogy ezeket a célokat megvalósíthassák. Lord Barney jóvoltából egy olyan profin felépített fizikális képzésben részesülnek a játékosok, amely a világon bárhol megállná a helyét. Megvan a taktikai perodizációnk, amit ugyancsak szigorúan betartunk. Az edzéseket úgy tervezzük meg, hogy a felkészülés végére a lehető legjobb fizikális állapotban legyenek a játékosok. A bajnokság folytatására taktikailag, technikailag és mentálisan is készek lesznek arra, hogy meg tudjanak felelni a feléjük támasztott elvárásoknak.

A DVTK U16 új edzője külön kiemelte: egy akadémián mindig az egyén fejlesztésén van a hangsúly, ezért folyamatosan értekeznek, konzultálnak a többi korosztály edzőivel, stábjaival. Az arra érdemeseknél prioritás a fölfelé versenyeztetés, mégpedig azért, hogy a fejlődésük töretlen maradjon a jövőben is.
- A felnőtt csapat játékosaival természetesen megmaradt a jó kapcsolatom, de az az időszak lezárult, nekem most már az akadémián van feladatom - jelentette ki Miskei Attila. - Elég sok időt eltöltöttem a felnőtt futballban, úgyhogy tudom, hogy a dolgoknak ez a rendje, ez a menete. Nagyon szurkolok a DVTK első csapatának, érjenek el sikereket, valósítsák meg a terveiket. A feladataim azonban mostantól az U16-os együtteshez kötnek, így az energiámat és a tudásomat itt szeretném kamatoztatni.

Névjegy

Név: Miskei Attila 
Születési idő: 1973. 12. 10.
Születési hely: Budapest

Edzői pályafutás

2020/2021 tavasz vezetőedző, DVTK U16 
2020/2021 ősz másodedző, Diósgyőri VTK (NB I.)
2019/2020 másodedző, Diósgyőri VTK (NB I.)
2019/2020 nyár vezetőedző, THSE-Szabadkikötő (NB III.) 4 mérkőzés
2019/2020 nyár Barca Academy Hungary 
2018/2019 vezetőedző, Dorog (NB II.) 25 mérkőzés
2017/2018 Magyar Futball Akadémia U17 (U17 I. osztály) 28 mérkőzés
2016/2017 tavasz vezetőedző, Cegléd (NB II.) 12 mérkőzés
2016/2017 tavasz másodedző, Cegléd (NB II.) 6 mérkőzés
2016/2017 ősz vezetőedző, Budaörs (NB II.) 14 mérkőzés
2015/2016 vezetőedző, Budaörs (NB II.) 30 mérkőzés
2014/2015 vezetőedző, Tatabánya (NB III.) 28 mérkőzés
2013/2014 másodedző, Diósd (NB III.)
2012/2013 vezetőedző, Dorog (NB III.) 
2011/2012 vezetőedző, Dorog (NB III.) 
2010/2011 edző, Pest megyei válogatott
2010/2011 vezetőedző, Törökbálint (NB III.) 
2009/2010 vezetőedző, Törökbálint (NB III.) 
2008/2009 vezetőedző, Törökbálint (NB III.) 
2007/2008 másodedző, Törökbálint (NB III.) 
2006/2007 másodedző, Törökbálint (Pest megyei I. osztály) 
2005/2006 másodedző, Törökbálint (Pest megyei I. osztály)
2004/2005 másodedző, Törökbálint (Pest megyei I. osztály)
2003/2004 másodedző, Törökbálint (Pest megyei I. osztály) 

Labdarúgó pályafutás

2007/2008 Törökbálint (NB III.) 
2006/2007 Törökbálint (Pest megyei I. osztály) 
2005/2006 Törökbálint (Pest megyei I. osztály)
2004/2005 Törökbálint (Pest megyei I. osztály)
2003/2004 Törökbálint (Pest megyei I. osztály)
2002/2003 Törökbálint (Pest megyei I. osztály)
2001/2002 Törökbálint (Pest megyei I. osztály)
2000/2001 Törökbálint (Pest megyei I. osztály)
1999/2000 Törökbálint (Pest megyei I. osztály)
1998/1999 Törökbálint (Pest megyei I. osztály)
1997/1998 Törökbálint (Pest megyei I. osztály)
1994/1995 ESMTK (NB II.)
1993/1994 Dorog (NB II.)
1992/1993 BVSC (NB I.)
1989-1992 Újpest utánpótlás
1984-1989 Érd utánpótlás