Kiss László gyermekként Bükkábrányban kezdte labdarúgó karrierjét, majd a Mezőkövesd utánpótlás csapataiban és egy rövid ideig Egerben szerepelt. A 2020/2021-es bajnoki idénytől már a DVTK színeiben lépett pályára és azóta folyamatosan a piros-fehér utánpótlás együtteseket erősíti a pálya közepén bevethető labdarúgó, aki már a magyar korosztályos válogatott szakembereinek listáján is szerepelt. Kiss László a 2022/2023-as idény záró fordulójában a Karcag SE ellen az NB III.-as együttesben is bemutatkozott.  

- Nagyon fontos, hogy lépésről-lépésre haladjunk előre – kezdte Simon Miklós, a DVTK LSA szakmai igazgatója. – Fontos, hogy azok a tehetséges játékosok, akik nem csak tehetségesek, de nagyon erősen kötődnek a DVTK-hoz és képviselik azt az identitást, amit mi szeretnénk folyamatosan látni a pályáinkon, majd később a DVTK Stadion gyepén, ezekkel a játékosokkal minél előbb hosszútávú együttműködést kössünk. Célunk, hogy azt a karriert, amit mi multisportklubként biztosítani tudunk részükre, ismertessük velük és elkezdjük azt a munkát, amivel reményeink szerint egyre több olyan helyi, miskolci kötődésű játékosunk lesz a pályán, aki sok örömet tud majd okozni a szurkolóinknak.

- Nagyon boldog vagyok, és nagyon szépen köszönöm a klubnak azt a bizalmat, amit ezáltal a szerződés által kaptam – mondta el Kiss László. – Azért fogok dolgozni, hogy megháláljam a belém fektetett munkát és minél sikeresebb labdarúgó legyek. Célom, minél előbb eljutni a felnőtt csapat keretéig majd bemutatkozni az élvonalban, de tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg munka vár még rám és a játék minden elemében folyamatosan fejlődnöm kell. Jó szakemberekkel és kiváló körülmények között dolgozhatok, így csak rajtam áll, végül meddig jutok el.

Névjegy

Név: Kiss László
Születési idő: 2007. március 8.
Poszt: középpályás