Összefoglaló 2023. december 8., péntek

DVTK - Szinvaparti KSE 41-18 (19-12)

Az NB II. C csoport alapszakaszának egyben utolsó hazai és idei találkozóján a Szinvaparti KSE látogatott a hibátlan mérleggel rendelkező listavezető Diósgyőrhöz a 11. fordulóban. A DVTK habár lassan kezdte a mérkőzést a félidőben már hét góllal vezetett, amit végül magabiztos játékkal 23 gólos előnnyel nyert meg úgy, hogy minden hazai mezőnyjátékos betalált.

DVTK - Szinvaparti KSE 41-18 (19-12)


A DVTK múlthéten tizedik, míg a szintén miskolci Szinvapart első győzelmével hangolt az NB II. C csoport 11. fordulójára. Az idén és az alapszakaszban is utoljára hazai pályán felálló DVTK sok hibával kezdte a találkozót, a Szinvapart a 13. percben vezetett is (4-5), amit hazai időkérés követett. A pauza után rendezte a sorokat a DVTK és átvette a vezetést. A 23. percig a narancs-feketék azonban tartották a lépést a listavezetővel (12-11), ám a hajrában Molnár Andrásék el tudtak lépni, és magabiztos hét gólos előnnyel, 19-12 arányban vonultak a szünetre.

A második játékrészt ott kezdte a Diósgyőr, ahol abbahagyta. A 37. percre tíz gólosra növelte előnyét (23-13), amit követően érkezett a szinvaparti időkérés. Ez azonban már nem tudott változtatni a játék képén, az 52. percre már 20 góllal is ellépett a Diósgyőr, amit tovább növelve végül végül 41-18-nál állt meg.

 

A találkozón Kiss Dávid 9 gólt szerzett, míg Kohlrusz Levente ötször vette be az ellenfél kapuját. A DVTK-ból mind a 12 nevezett mezőnyjátékos betalált a találkozón.

Férfi kézilabda NB II. C csoport, 11. forduló

DVTK - Szinvaparti KSE 41-18 (19-12)

Miskolc, Generáli Aréna - 200 néző

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve

Molnár András vezetőedző: Nehezen lendültünk játékba de időben”észhez” tértünk szerencsére! Megőriztük veretlenségünket és haladunk tovább a célunk felé! Köszönjük szurkolóink és szimpatizánsaink egész éves biztatását és ezúton szeretnénk kellemes ünnepeket kívánni mindenkinek!

 

A Diósgyőr 11. sikerével 22 ponttal, 6 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot a szombaton pályára lépő Salgótarján előtt. Az alapszakasz az év végével két hónapos téli szünetre vonul, ami a 12. fordulóval 2024-ben folytatódik majd a rivális hevesiek ellen február 17-én.