Az IFK-nál eltöltött napokról Nagy Ádám operatív igazgató az alábbiakat osztotta meg velünk: „Az IFK Helsinki – Hockey Base együttműködés keretében látogathattunk múlt héten Helsinkibe, ahol nagyon hasznos megbeszéléseken vehettünk részt. Találkoztunk Tom Nybondasszal az IFK Helsinki ügyvezetőjével és Jari Riihinen operatív vezetővel, akik bemutatták számunkra a teljes IFK vertikum működését, egészen a legkisebbektől a profi csapatig. A meeting után pedig együtt tekintettük meg a IFK Helsinki – Lukko Liiga mérkőzést. A következő napokban lehetőségünk nyílt az elit utánpótlás vezetőjével Simo Mälkiäval beszélgetni az IFK elitképzéséről, valamint Roland Carlsson marketing vezető mutatta be az IFK marketing/média/pr részlegének működését és az új csarnokuk terveit is megnézhettük. Látogatásunk során végig velünk tartott Arttu Luttinen az IFK U15-ös csapatának vezetőedzője és a helsinki Hockey Base központ vezetője, akivel az együttműködés folytatásának részleteit beszéltük át. Örömmel mondhatom, hogy mindkét oldal nagyon elégedett ezzel a kooperációval és minden jel arra mutat, hogy a következő szezon végéig folytatni fogjuk a megkezdett munkát. És immáron az is biztossá vált, hogy a hagyományosan a szezon végén megrendezésre kerülő DHJ III. DVTK Ice Hockey Cup keretében, a IFK Helsinki U15-ös csapata ismét Miskolcra látogat!"