Március 5-10. között Kairóban rajtolt az olimpiai kvalifikáció szempontjából is fontos öttusa világkupa sorozat első versenyével, ahol Guzi Blanka személyében diósgyőri sportolónak is szurkolhattunk. Sportolónk először a selejtező 28 fős C csoportjában szállt harcba az elődöntőbe kerülésért, ahol a kombinált szám második-, az úszás ötödik- és a vívás 17. helyével (12 győzelem - 15 vereség) végül magabiztosan, az 5. pozícióban lépett tovább.

Az elődöntők során a 18 fős B csoportba sorolták Kállai Ákos tanítványát, aki sajnos egy rosszul sikerült vívással nagyon nehéz helyzetbe hozta magát, hiszen a 35 asszóból 10-et nyerve a mezőny végéről várta a folytatást. Guzi Blanka a bónuszvívásban nem szerzett plusz pontot, míg az úszásban a második, a kombinált számban pedig a nyolcadik legjobb időt elérve csoportjában közelebb tudott zárkózni, de végül nem sikerült a bravúr továbbjutás a 18 fős döntőbe a vívást követően. Az összetett rangsorban öttusázónk így végül a 23. helyen végzett.